Petőfi Sándor kedvencei:

•  túrós csusza
•  pecsenyehúsok

Jókai Mór kedvencei:

• tiroli máj
• nagy szemű babból és füstölt malackörömből készült leves, amit az író saját írásaiban „görögolvasó arany- vagy angyalbakkancs” kifejezéssel illetett. Mint mondta, olyan nagy szemű bab kell hozzá, mint a görög szerzetesek rózsafüzérje, és az omlós füstölt malacköröm színre arany, formára meg, mint az angyalok lábbelije.

Deák Ferenc minden bizonnyal édesszájú volt

• róla elnevezett Deák-torta és Deák-módra készült sütemény-változatok
• nagyon szerette a sült csirkét paradicsommal

Kossuth Lajos kedvelte a

• citromos kolbászt
• a pozsonyi kifli egy speciális, Palugyay Jakab Vasforrás nevű vendéglőjében kínált formáját, amely Kossuth-kifli néven vált ismertté

Széchenyi István nagy rajongója volt az

• akkoriban „fagyosnak” vagy „hideg nyalatnak” nevezett csemegének, a fagylaltnak, ami szép tálalásban, tisztára mosott tengeri kagylóban került a nagyközönség elé

Mikszáth Kálmán

• a palóclevest 1892-ben Gundel Károly apja, Gundel János készítette először Mikszáth Kálmánnak, „a nagy palócnak” ürühúsból (ivartalanított juhból), zöldbabból és csipetkéből.

Krúdy Gyula kedvelte a

•  rácpontyot
• marha- és körömpörköltet
• tányérhúsokat (főtt marhahús)

József Attila a házias jellegű ennivalók híve volt:

• bablevest csipetkével
• kolbász

Molnár Ferenc

• rajongott a rétesekért

Fennmaradt, hogy a London Szálló vezetője (Molnárnak ez volt a törzshelye) annak idején vidékről rétessütő asszonyokat hozatott fel, és az író monogramjának megfelelő formájúra süttette a tésztát.

Szent-Györgyi Albert neve a gasztronómiába is bevonult

• ugyanis 1938-ban a lillafüredi Palota Szálló akkori konyhafőnöke engedélyt kért és kapott a tudóstól, hogy róla nevezze el paprikás csirke receptjét. Elkészítéséhez természetesen paprika is szükséges: őrölt pirospaprika mellett parázson sült, majd héjától megszabadítva felszeletelt vastag húsos zöldpaprika kell hozzá.

Bonaparte Napóleon, a rettegett császár félt a pocakosodástól, ezért keveset evett (krónikák szerint) de azt válogatás nélkül. Legfeljebb két fogásból fogyasztott, és azt is többnyire sebtében.

• kedvenc étele a pacal

A marengói csata nagy francia győzelmének emlékét őrzi a sült csirke Marengo módra receptje. Állítólag a jó hír hallatán Dunant kiejtette kezéből a paradicsompürével teli edényt, amely egyenesen egy ropogósra sült csirkére borult. Napóleon éppen ekkor tért vissza a hadiszállásra, amikor is azonnal tálalni kellett számára. Újabb csirkét nem volt idő kisütni, ezért a főszakács a paradicsomos csirkét ízesítette tovább gombával, fűszerekkel. A hatás nem maradt el: a császárnak ízlett az új fogás.

Alexandre Dumas, aki A három testőr, A fekete tulipán és még több száz mű írója, művésze volt a salátakészítésnek. Kedvenc vendéglőjében, a Maison d’Orban gyakran kiment a konyhába, és maga is ízesítette a készülő ételt. Konyhai nagyszótár című 1200 oldalas szakácskönyvében – mely egyúttal a nagy író utolsó műve lett – adta közre mesterfogásait, érdekes anekdotáit, s mintegy a gasztronómia világtörténetét.

Edouard Manet, a világhírű festő reggeliző asztalán mindig helyet kapott a több mint harmincféle módon készülő omlett valamelyik változata, továbbá a lazac vagy más halfélék, melyet egyik reggelit ábrázoló festményén is megörökített. Életének egy időszakában sok gyümölcscsendéletet alkotott citromról, dinnyéről, szilváról, stb… Egyszer egy köteg spárgát ábrázolt, amit egy neves újságíró megvásárolt, aki azonban többet adott a képért, mint amit Manet kért érte. Erre a festő külön megfestett egy szál spárgát, és elküldte a bőkezű vásárlónak egy kísérőlevéllel, melyben ez állt: „Hiányzott egy szál a kötegből.”